15 feb

Győzelem!!! –újra kiállítás tervezés a többszörös díjnyertesnek!

Helios plakátok,kiadványok

A Piper’s Kft. eddig 2 alkalommal tervezett és kivitelezett kiállítási standot a Helios ventilátorok magyarországi forgalmazójának a Kamleithner Kft-nek. AZ eddigi együttműködéseink során minden alkalommal kiállítási nagydíjat nyertünk a standterülettel.

A két cég együttműködése 2005-ben kezdődött, amikor az első megbízást kaptuk a kiállítási stand megépítésére a Helios számára. Akkor nyertünk, mint ahogy 2008-ben is az általunk tervezett és megépített területtel. A mostani megbízás a szokásos arculati elemek háromdimenziós interaktív formába öntését tartalmazza majd a megszokottak szerint.

Szinte kötelező volt indulnunk a stand tervezési és kivitelezési munkáira kiírt tenderen, ahol ötleteink ismét megrendelést eredményeztek a Piper’s számára. A kiállítás 2014. április elején lesz a Hungexpo területén a Hungarotherm szakkiállításon. Reméljük munkánk ismét eredményes lesz megrendelőnk és a nagyközönség számára egyaránt.

Köszönjük az ismételt bizalmat, reméljük ismét megszolgáljuk azt!

11 feb

Sport egyesület és gyerekek

taborok_2014_vgye

Cégünk 2013-ban is támogatja a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület munkáját. A támogatás mellett elkészítettük az egyesület aktuális időszakos kiadványait, szóróanyagait és tartalommal és megjelenéssel frissítettük weboldalát.

Cégünk kötődése a vitorlázáshoz tulajdonosainak köszönhető, akik gyermekkoruk óta foglalkoznak a vitorlás sporttal, aktívan versenyeznek több hajóosztályban is. Talán az emóciók miatt kiemelt fontosságú számunkra a VGYE marketing aktivitása, amelyet kiemelt prioritással kezelünk évek óta. Együttműködésünk eredményeként aláírtuk a 2014. évre vonatkozó marketing együttműködési szerződést, meghatároztuk az évre vonatkozó célokat és a kommunikációs eszközöket.

Reméljük a társadalmi szervezet, amelynek a Piper’s adja a marketing eszközöket, szervezi megjelenéseit, készíti marketing eszközeit ismét sikeres évet zár majd.

10 feb

Helly Hansen marketing eszközök gyártása és grafikai munkák 2013, 14

000

Évek óta tartó együttműködésünk a Helly Hansen Magyarországgal újabb szerződésben mutatkozott. Vállalkozásaink az elmúlt közel 10 évben folyamatosan együttműködnek egymással. A Piper’s Kft vezette a HH márkanév magyarországi bevezetését a múltban, tervezte a HH márkaboltokat, és tervezte és kivitelezte az aktuális kampányokat és szórólapokat.

2013 januárjában sikerrel zártuk a 2012.2. negyedéves és karácsonyi kampányunkat, a HH termékek értékesítésének támogatást. Az időszakban terveztünk akciós szórólapokat, plakátokat, és a 2012.13 évi téli kiskatalógust. Cseréltük az üzlethelységek belső dekorációját a szezonnak és az időszaknak megfelelően.

Együttműködésünk sikerét mutatja, hogy aláírtuk a szerződést a 2013 év első és második negyedévére vonatkozóan a HH kiadványok és üzletek marketingtevékenységével kapcsolatban. Köszönjük a kitartó partneri kapcsolatot!

01 feb

Budapest Város Főpolgármesteri Hivatal sajtótájékoztató

budapest_2013_02

A BVK eszközeinek megújítása lehetőséget kínált számunkra, hogy a Budapest Város Polgármesteri hivatalával kapcsolatos BVK arculati eszközöket tartalmazó POS eszközöket is megújíthassuk. A BVK-val való együttműködésünk eredményeként kaptuk ezt a megtisztelő megbízást a főváros vezetésétől.

A munka keretében elkészítettük a sajtónyilvánosságnak szánt Budapestre vonatkozó eszközöket az új Holding arculat felhasználásával.

Reméljük munkánk eredményes volt és további megrendelésekre számíthatunk a Főpolgármesteri Hivataltól a jövőben.

Piper's Communication Kft. | Minden jog fenntartva: Piper's Kft.